Pünkösd
A kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe pünkösd. Ez az ünnep nem csupán egy vallási esemény szimbolikája, de a hozzá kapcsolódó néphagyományok révén, több szempontból is különösen érdekes jelentéstartalommal rendelkezik.
Pünkösd a húsvét utáni ötvenedik napon következik, innen ered a neve is a görög „pentékoszté” (ötven) szóból. A keresztény tanítás szerint ezen a napon szállt le a Szentlélek az apostolokra, ami a közösség, az egyház születését is jelenti. Spirituálisan ez az ünnep a megújulás, a lélek megtisztulásának, az újjászületésnek az ideje.
Mivel a Szentlelket hagyományosan galamb képében ábrázolja a keresztény ikonográfia, ezért a galamb a pünkösd legfontosabb jelképe. Az olajfaágat tartó galamb, mint a Szentlélek szimbóluma már a legkorábbi ismert ókeresztény ábrázolásokon is feltűnik a római katakombákban.
A pünkösdi időszakhoz több régi népszokás is társul. A zöldág-járás során friss ágakat tűztek a házakra, ajtókra, ablakokra – a termékenység szimbólumaként, de védelmező funkciója is van. Óvták vele a családot a betegségtől, rontástól, természeti károktól.
A mátkatál vagy komatál küldése a barátság megpecsételésének szép szokása volt: házilag készített süteménnyel, gyümölccsel, hímzett kendővel díszített tálcán küldték el az ajándékot, amit az elfogadó fél viszonozott.
A bodzatea és bodzaszörp is elengedhetetlen eleme volt a pünkösdi asztalnak – nemcsak az íze miatt, hanem gyógyító ereje révén is. A bodza virágát a néphit mindenféle nyavalyára hatékonynak tartotta, így a tavaszi megtisztulás, feltöltődés rituáléjának is része volt.
Régebben pünkösdvasárnap mellett pünkösdhétfő is külön ünnepnap volt. Bár a második vatikáni zsinat liturgiareformja óta már nem külön egyházi ünnep, sok országban – köztük Magyarországon is – pünkösdhétfő munkaszüneti nap.
