Belső e-mailekben biztatják az Ukrajna-ellenes szavazásra a katonákat
Erről Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza katonai szakpolitikusa posztolt és mutatott be bizonyítékot. Azt írta, „a kormány már a haderő belső levelezési rendszerét is felhasználja a propaganda terjesztésére”.
Több kormányzati szervhez hasonlóan, a Honvédelmi Minisztérium (HM) is a VOKS 2025-ön való szavazásra buzdítja kormánytisztviselőit. Korábban hasonló leveleket küldött ki több minisztérium a közigazgatási bürokráciában dolgozó embereknek, ám az állam és párt összemosásában ennél messzebb menő lépés, hogy a politikától – elméletben – nagyobb távolságot tartó katonák és honvédelmi alkalmazottak kapták meg most a felszólítást.
A volt vezérkari főnök állítja, hogy tömegével kapja az erről beszámoló emberek hívását és az esetet bizonyító képeket, amelyekből közzé is tett egyet. A levelet a teljes állomány megkapja a címzés szerint. A HVG meg tudja erősíteni Ruszin-Szendi Romulusz állításait, szerkesztőségük szintén arról értesült, hogy a HM-ben ilyen leveleket küldenek a belsős kommunikációs rendszerben.
Ruszin-Szendi felhívja arra a figyelmet, hogy a szavazás online korlátlanul kitölthető, ami torzítja az eredményt.