Orbán az unióban ellenálló, Trumpnak pedig hűséges fegyverhordozója

Tárgyalások jellemezték ezt a hetet: először a NATO tartott csúcsértekezletet Hágában, majd Brüsszelben az EU vezetői tanácskoztak a legaktuálisabb kérdésekről. Volt átfedés a témákban – ami nem véletlen: a védelmi kiadások kérdése, az oroszok által Ukrajna ellen több mint három éve folytatott háború elleni fellépés, a Közel-Kelet. Míg Hágában Orbán csendben volt, meghúzta magát, legfeljebb Trump alá adta a lovat – például csendben maradt akkor, amikor a téma a védelmi kiadások felemelése volt a tagállamok GDP-jének 5 százalékára, holott azt korábban „tüdőn lövésnek” nevezte –; Brüsszelben azonban előjött a szokásos énje: majdnem mindennek nekiment, nem volt hajlandó aláírni a közös közleményt, s Ukrajna uniós tagságáról egészen meredeken már azt állította, hogy azt ő akadályozta meg, mint egykor a pekingi Tienmann téren egy diák a tankok előretörését.

Érdemes már Orbánt egyáltalán komolyan venni? S vajon komolyan veszik? Nem tűnik nevetséges bohócnak ezzel a folyamatos hepciáskodásával, hiszen azt látjuk, hogy az EU-ban már rendre megkerülik a vétóját? Miközben – s ez Hágában is bebizonyosodott – nem győz Trumpnak udvarolni, mint egy stréber nyalizó mindig és mindenben Trumpot dicséri, sőt dicsőíti, nem zavarja ebben az sem, hogy ha Trump állítólagos szuper-teljesítménye olyan távol áll a valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől. 

Orbán Hágában, a NATO-csúcson tehát gyakorlatilag nem látszódott, a hangja legfeljebb a Trumpot istenítő kijelentéseivel szerepelt a sajtóban – ugyanakkor Brüsszelben harsogva hozta a szokásos formáját, unió- és Ukrajna-ellenességét, vétózást stb. Bár a politika – beleértve a külpolitikát – nem az egyenes, fekete-fehér üzenetek terepe, a célok eléréséhez sokszor trükköznek, sötét szobákban jutnak egymással dűlőre a partnerek, a kérdés az, hogy amit csinál, járható út-e? És egyáltalán: megéri Orbánnak? És ami még fontosabb, megéri-e Magyarországnak? Profitálhat-e Magyarország abból, amit Orbán az EU-ban művel, illetve abból, hogy Orbán kritika nélkül mindig dicséri Trumpot? (Egyelőre egy, a Rogán-ügy kivételével nem látjuk ennek jeleit.) Balázs Péterrel beszélgettünk.

Az egymás után lezajlott NATO- és EU- csúcs még élesebb fénnyel világította meg Orbán kontrasztos viselkedését – mutatott rá a korábbi külügyminiszter, uniós biztos, a CEU professzora. Az egyik lényeges elem, hogy a NATO csúcson ott volt Donald Trump, míg az EU állam- és kormányfői találkozóján nem. S ahol az amerikai elnök jelen van, ott Orbán nem megy szembe a fővonallal, engedelmesen be is állt tehát a sorba, olyannyira, hogy még azt sem ismételte el, hogy Magyarország számára elviselhetetlen teher, „tüdőlövés” lenne, ha fel kellene emelni a honvédelmi kiadásokat a GDP 5 százalékára, ahogy azt Trump követeli. A korábban idehaza hangoztatott véleményével ellentétben, erre is szép csendben rábólintott, s mindent jóváhagyott.

Ezzel szemben, az Európai Tanács értekezletén kihívóan és szemérmetlenül szembement a nagy többséggel: 26-an adták ki azt a nyilatkozott, amihez egyedüliként ő nem járult hozzá – emlékeztetett Balázs. Még szlovák barátja, Robert Fico kormányfő is aláírta a nyilatkozatot, holott ő azért félúton szokott manőverezni Orbán és a többi tagállam között, s ő az, aki az uniós tagállamok vezetői közül egyedüliként Moszkvában részt vett a május 9.-i Győzelem napi parádén, ráadásul közelebb is áll az oroszokhoz, akiknek még a nyelvét is beszéli.

Mindezt csak tetézte, hogy Orbán – meglehetősen ízléstelenül – azt nyilatkozta, hogy „Keresik a megoldást, hogyan lehet félretolni az útból a magyarokat. Egymagam álltam eddig az útjukba, mint a Tienanmen téren a kínai diák a tankok előtt” – holott a kettő erkölcsi tartalma nem hasonlítható össze Balázs Péter szerint. Orbán ugyanis egyedüliként áll az agresszor pártján, egyedüliként tart ki mellette, látványosan kilóg a megtámadott országot felkaroló, segítő, bátorító többségből és még büszke is erre, sőt, ezt egyenesen a küldetésének tekinti. „Ha küldetése, akkor vajon kitől kapta a feladatot?” – tette fel a kérdést Balázs Péter, aki rögvest meg is válaszolta azt: „egyértelmű, hogy Orbán az orosz érdeket képviseli az EU-ban, s ezt egyedüliként teszi”. 

S hogy miért jó ez Orbánnak? Stratégiailag ez rossz pozíció, józan politikus olyat nem csinál, hogy egyedül, támogatás nélkül szembefordul mindenkivel – kivéve, ha maga mögött tud valamilyen más erőt – szögezte le a korábbi külügyminiszter, hozzátéve: „a képletnek azért van megoldása: Orbánnak azért nagy a mellénye a 26 tagállammal szemben, mert van egy titkos támogatója – emlékszünk a kis nyuszi történetére, aki szembeszáll az állatokkal, majd beszól a barlangba, hogy medve, gyere csak ki!” Lefordítva: Orbánnak van egy támogatója, aki nincs ott közvetlenül az eseményen, de azért a barlangban megtalálható ez a (Putyin-) medve

Ez semmiképpen sem nyertes felállás. Orbán megítélése visszahullik – immár nagyon régóta – Magyarországra is. Az a kerékkötő – amúgy oroszbarát – hivatkozás pedig, amivel elment Brüsszelbe, egyenesen szégyen és gyalázat, nem szólva arról, hogy ezer sebből vérzik, hiszen jogilag nem megalapozott, nem létezik olyan, hogy véleménynyilvánító szavazás, s nem is hiteles, hiszen bárki kitölthette azt, bármennyiszer. A HVG például meg is írta, hogy „sikerrel leadtunk egy voksot Orbán barátja, Milorad Dodik boszniai szerb politikus nevében, akit 101 évesnek tüntettünk fel – ennél nagyobb számot nem fogad el a rendszer –, lakcímének a Parlamentet, telefonszámának pedig Kósa Lajosét írtuk be.”  Balázs Péter szerint az akció eleve csak a belföldnek szólt, kár volt azt kivinni Brüsszelbe. De Orbánnak már egészen egyszerűen nincs jobb ötlete – ő mindig a művi konfliktusokra építi a győzelmeit, most éppen Ukrajnába törli bele a lábát. „Nem tudom, vajon mit szólt volna, ha annak idején Ausztria rendezett volna népszavazás a ’kódis’ magyarokról, mondván, el fogják venni a munkájukat, s vinni fogják a pénzüket, s erre hivatkozással mondjanak nemet a magyarok felvételére az EU-ba” – mondta.

A fentiektől nem függetlenül, mi volt a jelentősége magyar szempontból a két csúcsnak, és mit mutatott meg? – kérdeztük. Balázs Péter szerint a két csúcs nagyon szorosan összefüggött. A legfőbb új a Trump-jelenség volt, látszott, hogy a NATO tagállamai és az új főtitkár, a volt holland kormányfő, Mark Rutte nagyon szeretnék bent tartani a szövetségben az Egyesült Államokat, ezért teljesítik Trump kívánságát – nem csak, hogy megígérték a védelmi kiadások megemelését a GDP 5 százalékára, általában is úgy bántak az amerikai elnökkel, mint a hímes tojással, úgy kezelték, mint egy nehezen nevelhető gyermeket, hízelegtek neki, csak hogy maradjon bent és ne rendítse meg, ne gyengítse a védelmi szövetséget. Ugyanakkor az EU-csúcs megmutatta, hogy Európa – kimondatlanul, de tudatosan – nagyon határozottan arra készül, hogy meg tudja védeni magát, s lehetőség szerint meg tudja segíteni Ukrajnát, ha az USA mégis másként gondolja.

Orbán teljesen egyedül van, és semmire nem ment ezzel – idézte fel az elemző. Ukrajna uniós tagsága nem egy napi probléma, ez ellen nem kellene hadakozni, „arról nem szólva, hogy Ukrajna már egy olyan pozíciót vívott ki magának az EU-ban, amilyet eddig senki, hiszen tagság nélkül ott van a legtöbb csúcson, aktív részese a legmagasabb szintű találkozóknak. Politikailag szinte már társult tag” – mutatott rá a volt külügyminiszter.

Érdekes volt megfigyelni, hogy Orbán összes manőverezése ellenére (vagy tán azért?), Hágában a közös protokoll-fotón is a leghátsó sorban kapott helyet, hivatalosan a közelébe sem jutott Trumpnak, még a díszvacsorán is a „nagyoktól” távolabbi asztalnál ültették le. Mindeközben Bohár Dánielnek azt nyilatkozta, hogy beszélt külön is hármasban Trumppal és Erdogannal, mielőtt beléptek volna a terembe, mondván „mindenki bement, mi hárman kint maradtunk...néhány nehezebb biztonsági kérdést gyorsan áttekintettünk”. Ez vajon „fegyvertény”? Van egy ilyennek jelentősége? Egyáltalán, hogyan megy protokoll szerint a „bevonulás” az ilyen díszvacsorákra? – kérdeztük.

Az ilyeneken már rendezetlenül zajlik a bemenetel, valahol gyülekeznek, de már nincs felvezetés, bemennek, ahogy akarnak, majd mindenki odamegy a számára kijelölt helyre – magyarázta a korábbi külügyminiszter. „Vagy igaz, amit mond Orbán, vagy nem – amíg nem látunk egy képet vagy videót, addig csak annyi mondható el róla, hogy bármi is történhetett” – szögezte le, megjegyezve: „lehetett két-három szó, amit Orbán így ad elő, de az is lehet, hogy semmi sem történt”.  A résztvevők – mondta tapasztalatból – ilyenkor egymás mellé sodródnak, egy-két szót váltanak, de túlságosan sokra ilyen bevonuláskor nincs sem idő, sem mód. „Hát nem tudom...Trumppal, az ő fogalomkészletével, szókincsével különösen nehéz elképzelni a biztonsági kérdések áttekintését...” – mondta.